Black Friday árak

Black Friday árak

Az 2019-es naptári évben minden vásárolni szerető ember a „Black Friday” akcióját várja a leginkább. Az idén hivatalosan, november 29-én lesz megtartva, legalább is az Amerikai Egyesült Államokban ez a nap lesz a hálaadás utáni első péntek. Vagyis az a nap, amikor, ha nem is hivatalosan, de megkezdődik a karácsonyi bevásárló szezon megnyitása. A világ minden táján ilyenkor emberek milliói őrülnek meg szó szerint, annak a reményében, hogy akár a karácsonyi ajándékaikhoz, akár bármilyen más termékhez, jóval olcsóbban, akciós áron juthatnak hozzá. Vannak olyan fanatikusok, akik kifejezetten erre az egyetlen akcióra gyűjtenek egész évben, hogy ilyenkor a felhalmozott vagy megspórolt pénzből minél több terméket meg tudjanak vásárolni. Természetesen nagyon kevés olyan ember van, ha van egyáltalán, aki nem szeret olcsóbban vásárolni az eredeti árnál, hiszen senki sem a saját pénztárcája ellensége. Már nem hiszem, hogy van még olyan termékkör, vagy ha van, akkor nagyon kevés, amelyet ezen a napon ne lehetne valamivel olcsóbban, akciósan megvásárolni. Eleinte leginkább csak a műszaki cikkekre vonatkozott ez a leárazás, de utána ahogy évről évre egyre népszerűbbé vált és kezdett meghonosodni más országokban is ez a hatalmas akciós őrület, úgy csatlakoztak sorra hozzá a különböző cégek, cégcsoportok és a kisebb vagy a nagyobb vállalkozások és az üzletek is. Ma már külföldi utakat, repülőjegyeket, akár többmillió forint értékű autót és több különféle szolgáltatásokat is vásárolhatnak ezen a napon. Mindenki részt akar venni ebben a kereslet-kínálat akcióban, akár vásárlói, akár kereskedői oldalról, vagy akár mindkettőn egyszerre.

Az árakat minden kereskedő egyénileg szabja meg, persze a nagyobb cégcsoportoknál biztos vannak előírt szabályok bizonyos termékekre, de alapjaiban bizonyosan jól megtervezett és kikalkulált számítások után készítik el a leértékelt árukészletet, amelyet a vásárlói közösség elé bocsájtanak. A kifutó vagy beragadt termékeket nagyobb kedvezményekkel értékesítik, az újabbakat pedig csak annyira akciósan, hogy a mennyiségi eladás bőven megérje. Azt is figyelembe kell venni, hogy a gyengébb minőségű áruk, amelyeket esetleg már senki sem vesz meg teljes áron, ilyenkor még vonzóbbá válhatnak egy 70 vagy akár 80%-os leértékelés miatt. Természetesen a régebbi fejlesztésű készülékek is előtérbe kerülnek ilyenkor. Ezekkel nem biztos, hogy bármi baj van, csak már az újabb technológia miatt nem annyira nagy rá a kereslet, így lehet jóval olcsóbban hozzájutni. Természetesen azért nem árt a túlzottan nagy mértékű akciós, leértékelt termékeknek utána olvasni vásárlás előtt. Ruházatnál, divat és trend faktornál ez a tavalyi kollekciót jelenti, de ettől még hibátlan termékekről van szó, ha valakit nem érdekel az aktuális divat, akkor tetőtől-talpig olcsóbban felöltözhet!

Ma már szinte minden kereskedőnél vagy cégnél, üzleteknél előre megtervezik melyik termékből, mennyit értékelnek le eladás céljából. Ez az a nap, amikor minden eladó bízik az éves rekordbevételben. Ezért mindent meg is tesznek, kedvezve a vásárlóknak.

Vásárlói szempontból is természetesen megéri várni erre a napra, de mindenképpen fontos, hogy pontos tájékozottságra tegyenek szert, már az akciós nap előtt, hiszen a legjobb akciós portékákra általában már kora reggel, nyitásnál le kell csapni. Ehhez nem elég korán felkelni, főleg, ha online felületen történik majd a böngészés és a vásárlás is. Természetesen, ha személyesen vásárolnak, akkor mindenképpen érdemes már nyitás előtt odaállni az üzlet elé, hogy a megfelelő árucikket meg tudják vásárolni. Persze nem csak az itthoni online felületeken lehet jó akciókat kifogni, hiszen némelyik külföldi internetes weboldalon már a Black Friday nap előtt lehet kuponokat gyűjteni vagy fix áras akciókat kifogni.

Az akciós árakról vannak olyan felületek, ahol már a pénteki nap előtt adnak információkat, hogy melyik termékeket fogják biztosan leértékelni. A médiában is reklámozni szokta némelyik nagyobb cégcsoport az előre tudható akciós termékeket. Persze itt mindig nagy kérdés, hogy mekkora árukészlet áll a leértékelés mögött. Ez vonatkozik minden legalább 40 %-kal vagy a fölötti leértékelt akciós termékre, hiszen minden vásárló ezekre a termékekre vadászik elsősorban. Persze ki lehet fogni ezeket a termékeket, de gyorsnak és felkészültnek kell lenni a vásárlás előtt. Általában a legnépszerűbb termékeket hamar elkapkodják, ha nagyon magas a leértékelés mértéke, persze ez a cél, hogy minél több terméket vásároljanak meg. Ki van ez kalkulálva, és mindkét fél jó vásárt csinálhat.

A leggyakoribbak a 15 és 40 % közötti leértékelések, mert ez még mennyiségi eladás szempontjából is megéri a kereskedőknek. Érdemes követni a Black Friday hivatalos weboldalát, ahol már az akció elindulása előtt is találhatnak a leértékelt termékekről bővebb információt. Előfordulhat, hogy több tízezer forintot is megspórolhatnak akár egy terméken is, ha kellőképpen felkészültek az akció napjára. Természetesen minél nagyobb az értéke egy terméknek, annál nagyobb összeget takaríthatnak meg, persze az akciós nagyságától függően. Minél több terméket vásárolnak meg, minél nagyobb értékben, a nagyszámok törvénye alapján, annál több pénzt takaríthatnak meg.

A Black Friday napi leértékelés egy hatalmas őrületté vált a világ szinte minden országában. Ma már nem csak egy akciós nap a többi között, hanem szó szerint és nagybetűvel, „AZ ÉV AKCIÓS NAPJA”. Ez már egy ünnepnappá nőtte ki magát a vásárlók körében, még ha nem is hivatalos munkaszüneti nap. Hiszen, ha az lenne, senki sem tudna akciósan, olcsóbban vásárolni ezen a napon. Jó vásárlást és felkészülést mindenkinek az év akciós napjára, a 2019-es Black Friday napra, november 29-ére.

Obi Black Friday

Obi Black Friday

Az Obi egy európai hálózattal rendelkező barkácsáruházlánc, amelyet 1970-ben Wermelskirchenben alapítottak. Az első OBI áruházat 1970-ben nyitották meg, Németországban Hamburg városában. Székhelye Észak-Rajna-Vesztfália tartomány egyik városában, az alapítás helyén, Wermelskirchenben található. Magyarországon 1994-ben kezdett el terjeszkedni. Tíz különböző országban vannak áruházai Európában, Magyarországon jelen pillanatban 29 áruházzal büszkélkedhet, ami egy igen meghatározó szám. Hazánk egyik vezető barkács, építés, otthon, kert és szabadidő áruházlánca.

Ki ne ismerné a Black Friday kifejezést, amelyet Amerikából vett át oly’ sok Európai ország, köztük hazánk is. Ma már mindenki tudja, hogy ha közeleg a november, akkor már figyelni kell a fekete péntek akció előzetes híreit. Amerikában ilyenkor emberek tucatjai indulnak útjukra, hogy elkezdjék a nagy karácsonyi bevásárlást és minél olcsóbban hozzájussanak az áhított portékáikhoz. Innen indult a Black Friday kifejezés is, amelyet egy philadelphiai rendőrőrsön „akasztottak rá” erre a napra, a hatalmas tömeget szimbolizálva, még az 1960-as évek közepén. Azóta, ha nem is hivatalosan, de ezt a napot, a hálaadási ünnep utáni első péntekét nevezik meg a karácsonyi nagybevásárlás kezdetének, és ezt azóta kötik össze minden évben ezekkel a hatalmas akciókkal és leértékelésekkel.

A karácsonyi nagybevásárlás előtt sokan bajban vannak, mert nem tudják, hogy milyen ajándékot vásároljanak szeretteiknek. Éppen ezért is nyújthat az Obi termékpalettája kiváló lehetőségeket azok számára, akik unják már a hagyományos „sapka-sál-kesztyű”, vagy mostanában annyira közkedveltté vált szórakoztató elektronikai kütyüket. De nem csak a karácsonyi ajándékozás miatt van fontos szerepe a Black Friday akciónak az Obi áruházláncban, és a vásárlóik körében. Akinek van családi háza, az pontosan tudja, hogy mindig van mit csinálni, akár a kertben, akár bent a házban, de egy lakásban is akadnak teendők. Az OBI áruházlánc óriási termékválasztékkal rendelkezik. Az Obi Black Friday által olcsóbban vásárolhat meg mindent, ami építés, kert és szabadidő, műszaki cikk, lakáskultúra, fürdőszoba, illetve konyha olyan márkáktól, mint a Gardena, Osram, Hettich, Fischer, Weber, Spax. Használja ki az Obi fekete péntek akció előnyeit, és takarítson meg pénzt Ön is. Miért ne vásárolhatnának olcsóbban konyhabútor, fürdőszobafelszerelési tárgyakat vagy porszívót, akár egy hangulatos lámpát ezen akció keretében.

Ahogy a többi áruházhoz hasonlóan, az Obi is kínál különböző kedvezménykuponokat, amelyeket összegyűjtve, bizonyos termékeket a novemberi akció ideje alatt is felhasználhatnak. Praktikus, ha például Obi kedvezménykártyát vásárolnak, amely kártya bármely alkalomhoz illik – csupán annyit kell tennie, hogy az Önhöz legközelebb eső OBI áruházban megvásárolja. A kártya a vásárlást követő év december 31-ig érvényes, Magyarország egész területén és bármely OBI áruházban felhasználható. Ezt a kártyát szintén felhasználhatják a fekete péntek akció napjain.

Karácsonykor annyi mindennel készülhetnek, amit az Obi áruházaiban a Black Friday akció alkalmával olcsóbban, kedvezményesen megvehetnek. Ha csak a karácsonyfára gondolunk, akkor a fényfüzéreket vagy ha új díszeket szeretnének a fára, akkor ezekhez mind olcsóbban hozzájuthatnak. A díszítésnél a ház többi részéről se feledkezzenek el, akár a kertben is jól mutathat egy-egy világító rénszarvas. A karácsony hangulatát megidézve előre, akár az asztaldíszeket vagy az ajtódíszeket is megvásárolhatják. De vonatkoztassunk el a karácsonytól, még ha közel is van a november vége. Ha barkácsoláshoz szeretnének egy új gépet vagy bármilyen szerszámot, kulcskészletet, tárolókat, akkor mindenképpen érdemes a fekete pénteki akció napján felkeresni az Obi áruház kínálatát. Nem mehetünk el szó nélkül a lakberendezés mellett sem, hiszen számos különböző leértékelt termékhez juthatnak hozzá, amellyel szebbé tehetik otthonukat vagy akár ajándékba kedveskedhetnek mások otthonába is. Tájékozódjanak az áruház weboldalán, hiszen, ha előre megtervezik vásárlásukat, a Black Friday akció napján már céltudatosan indulhatnak el az áruházba vásárolni vagy a weboldalon böngészni. Az Obi áruházban a fix leértékelt termékek mellett, kuponkódokkal is vásárolhatnak, a kuponok akciós értékének megfelelően. Ezért érdemes lehet ezeket a kuponokat is gyűjtögetni évközben.

A Black Friday akciók előtt minden évben egy akciós online újságot „dob piacra” az Obi áruházlánc, amelyben több oldalon keresztül felsorolják azokat a termékeket, amelyeket ezen a napon megvásárolhatnak. Érdemes tehát itt is felkészült lenni, és előre eldönteni, milyen termékekhez szeretnének olcsóbban hozzájutni. Egy biztos, az Obi áruházakban minden évben fantasztikus akciókkal, kiváló ajánlatokkal készülnek a Black Friday nap alkalmával.

Black Friday bútor

Black Friday bútor

Egy ház, egy lakás, egy épület elengedhetetlen belső kellékei a bútorok. Legyen szó bármelyik helyiségről, a berendezések adják meg a hangulatát, a stílusát egy szobának vagy egy irodának. Kisebb, apró kiegészítőkkel lehet dobni a helyzeten, de a bútorok adják meg az összhang legmeghatározóbb alapját. Éppen ezért nem mindegy hogyan rendeznek be egy helyiséget, hogy otthonosan, komfortosan érezzék magukat benne. Természetesen minden embernek különböző az ízlése és az igénye egyaránt. Mindenki más elképzelések alapján szeretné berendezni a saját otthonát vagy a munkahelyét. Hála a temérdek különböző stílust képviselő kereskedőnek a lakberendezés területén, erre meg is van mindenkinek a lehetősége. A bútorok nem olcsó kategóriájú kiadásokat képviselnek, éppen ezért mindenki igyekszik minőségi bútorokhoz hozzájutni, ha lehet, minél olcsóbban, valamilyen akció keretében. Ehhez kiváló alkalmat kínál a mára már hatalmas őrületté váló Black Friday akció. Az eleinte leginkább műszaki cikkekre specializálódott leértékelési hullámhoz mára szinte minden területről csatlakoztak a kereskedelem kavalkádjában. Nem kivétel ez alól a bútorok kínálata sem.

A Black Friday akcióját talán úgy lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy ez a különleges akciók napja, amikor a kereskedők a legjobb ajánlatokkal várják a vásárlókat. Ez az az akció, amikor az év legnagyobb forgalmában bízva, különleges, leginkább készletkisöpréssel egybekötött leértékeléssel és hatalmas kedvezményekkel csábítják a vásárlókat. Honnan is indult ez az őrület, amely mára minden évben vásárlók millióit mozgatja meg világszerte. Természetesen Amerikából érkezett Európába, így hazánkba is. Magyarországra először 2013-ban érkezett meg, és azóta minden évben egyre népszerűbb a vásárlók körében. Minden évben novemberben a negyedik csütörtök utáni első pénteki napra esik. Ez ugye Amerikában a hálaadás ünnepéhez kötődik. Ezt a napot tartják a karácsonyi óriási bevásárlási dömping kezdetének, megnyitójának, még ha hivatalosan nincs is kimondva. Sokan szabadnapot vesznek ki erre a napra, hogy az akciókban maradéktalanul részt tudjanak venni, és hozzájussanak az áhított, leértékelt, minőségi portékához.

Magyarországon több, bútorok forgalmazásával foglalkozó internetes áruház is részt vesz ebben az akcióban, és természetesen szinte az összes nagy áruház óriás is, akik bútorokkal és a lakberendezési kiegészítőkkel foglalkoznak. Az áruházak többsége már előfordulhat, hogy napokkal a „hivatalos” fekete pénteki nap előtt is megkezdi akcióit. Ezek az akciók általában nem csak korábban kezdődnek, hanem a legtöbb esetben ki is tolódnak még az egész hétvégére, sőt, ma már több esetben előfordul, hogy az úgynevezett „Cyber-Monday” keretében, még a hétfői napot is belevonják az akció meghosszabbításába.

A Jysk áruház a tavalyi évben még saját Black Friday újságot is készített a legjobb akciós termékeivel. Ilyenkor érdemes belekalkulálni a megnövekedett rendelések miatt, hogy a házhozszállítás és az összeszerelés ideje, ha kérnek ilyen jellegű szolgáltatásokat, bizony többszörösére növekedhet, és kitolódhat időben. Egy Black Friday akció során akár 70 %-os kedvezményekkel is hozzájuthatnak egyes bútorokhoz. Például babavárás előtt jól jöhet egy olcsó, de minőségi bútor beszerzése, hiszen tudjuk, hogy egy szülés bizony költséges lehet, és a gyermekének mindenki a legjobb és legszebb bútorokkal szeretné berendezni a szobáját. Erre a Black Friday akciója kitűnő alkalmat biztosít, és sokat spórolhatnak rajta. Természetesen egy kismamának a tömegek és a tolakodás veszélyeinek elkerülése érdekében inkább az internetes böngészést és vásárlást ajánljuk, de ha előre kinézik a bútort, akkor akár csak apuka vagy a barátok is megvásárolhatják a terméket akciósan. Van olyan áruház, például a Brendon, amely 50 %- os kedvezményekkel is kínál bababútorokat, ezért érdemes korábban böngészni a weboldalak között.

Az egyik legnagyobb bútoráruház a Kika, egy újdonsággal lepte meg tavaly a vásárlóit, és egy késő estébe nyúló vásárlással egybekötött akcióval várta az áruházába személyesen betérőket. Minden bútorra és egyéb kiegészítő termékre 11%-os kedvezményt biztosított, egészen 18:00-tól egészen 22:00 óráig. Aki új bútort készült vásárolni a lakásába, de a bútort mindenképpen szerette volna megnézni személyesen is, és el akarták kerülni a nagy tömeget, azoknak kifejezetten érdemes volt egy éjszakai beszerzőkörútra elindulnia. Ez a Black Friday napon egy különleges élményt biztosított a hosszabbított nyitva tartassál, amely késő estig várta a vásárlókat, a minden termékre extra 11%-os kedvezmény mellett.

A Mömax áruház a fekete pénteket túl sötét árnyalatnak találta, és ezért ugyanebben az időben Pink Weekendet tartott, 10 %-os mindenre kiterjedő kedvezménnyel. Itt az akciók kizárólag az áruházakban, személyes vásárlás esetében voltak igénybe vehetők. De van olyan gigantikus bútoráruházlánc is, amely nem vesz részt Magyarországon a Black Friday akciójában.

Azt gondolom, hogy egy bútort a megvásárlásánál, főleg egy akció keretében, sosem árt személyesen megtekinteni, és ott a helyszínen beleképzelni az otthonukba. Mielőtt bármilyen berendezést vásárolnak a fekete pénteki napi akció keretében, mindenképpen érdemes lemérni a tervezett, pontos helyét, és eldönteni a színét, akár több opcióval is készülni. Érdemes a házhozszállításról is érdeklődni minden esetben, leginkább a bútor méretétől függően. A HelloBlackFriday oldalán is találhatnak különböző szolgáltatókat, akik részt vesznek a fekete péntek akcióban és így kedvezményesen juthatnak hozzá az otthonukba egy szép bútordarabhoz. Tegye kellemesebbé és otthonosabbá lakását a Black Friday akció napján, 2019. november. 29-én.

Libri Black Friday

Libri Black Friday

Olvasni jó dolog, és nemkülönben hasznos is. Bővíthetik a tudásukat, több különböző témában bármikor elmélyedhetnek, gondolatébresztő hatást válthat ki egy jó olvasmány, megdolgoztatja a fantáziájukat, és természetesen a választékos beszéd fejlődéséhez elengedhetetlen, segítséget nyújt a szókincs gazdagításához. Ez utóbbi leginkább gyermekkorban kiemelt fontosságú, de felnőtt korban sem árthat.

A Libri cégnév minden olvasni szerető ember számára ismerősen cseng, és ötvenhat különböző könyvesboltjával, valamint a libri.hu internetes áruházzal kiváló lehetőséget nyújt bármilyen témában. Jelenleg Magyarország egyik legnagyobb könyvértékesítőjeként tartják számon, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy számos különböző elismerést és díjat kapnak fantasztikus munkájuk elismeréséért minden évben. Több, mint tízmilliárd forintos éves forgalmával bizonyítja, hogy kiemelkedő és megbízható kereskedelmi szolgáltató. Egyre bővülő internetes szolgáltatásaikról, újdonságaikról, akcióikról könnyen és gyorsan tájékozódhatnak weboldalukon vagy ha feliratkoznak a hírlevelükre. Természetesen, ha akcióról van szó, akkor a Libri sem maradhat ki a Black Friday hatalmas leértékelési őrületéből.

De mi is ez a Black Friday akció? Az Amerikai Egyesült Államokban, pontosabban Philadelphiában kezdődött egy hálaadás utáni pénteki napon, amikor hatalmas tömegek özönlöttek az utcákra vásárolni, az Army-Navy híres focimeccs miatt. A hatalmas tömeg, amelyet a turisták alkottak leginkább, óriási felfordulást okoztak a városban, de rengeteget vásároltak és ezért a rendőröknek extra szolgálatot kellett teljesíteniük, hogy a tolvajoktól megvédjék a helyi üzleteket. Ezután, 1966 januárjában egy helyi rendőr nevezte el fekete pénteknek ezt a napot. Azóta a Black Friday név, még ha meg is próbálták átnevezni Big Friday névre, de sikertelenül, a hatalmas bevásárlások miatt terjedt el a világban. A történtekhez hűen éppen ezért minden évben, a novemberi hónap negyedik csütörtökje utáni első nap, vagyis a hálaadás utáni első péntek lett a hivatalos napja ennek az akciózásnak, amelyet a karácsony előtti nagy bevásárlási szezon megnyitójaként is emlegetnek.

2019-ben november 29-én lesz ez a bizonyos Black Friday nap. A Libri könyvesboltokban a tavalyi évben, az online Black Friday akciójában minden magyar nyelvű könyv és hangoskönyv egyaránt 20-80%-os kedvezménnyel volt kapható, és ez érvényes volt a Libri bolthálózat összes üzletében egyaránt! A Libri Black Friday ajánlatainak egy külön oldal is készült, ahol 20%-os kedvezménnyel válogathattak a különböző sikerregényekből, és a könyvslágerekből egyaránt, amelyek éppen abban az időben robbantak be frissen a köztudatba. A széles választékból hatalmas akciókkal, óriási leértékelésekkel és kedvezményekkel válogathattak a vásárlók. Tizenkét különböző kategóriából szemezgethettek, mint például a dalok, verseskötetek, gyerek és ifjúsági irodalom, szórakoztató irodalom, szépirodalom, ismeretterjesztő könyvek, hobbi, szabadidő, gasztronómiai kiadványok, a régebbi megjelenésű könyvekből.

Természetesen azokról az olvasni szerető emberekről sem feledkeztek meg a Librinél, akik az e-könyveket részesítik inkább előnyben. Ezeket a könyveket egy e-book olvasó applikáció segítségével akár egy mobiltelefonról is olvashatják. Az elektronikus könyvekre 25% kedvezményt kínáltak, de ha még esetleg nem volt e-könyv olvasásra alkalmas készülékük, akkor arra is kínált lehetőséget a Libri. A Black Friday akció keretében ugyanis olcsóbban beszerezhettek egy PoketBook Touch Lux 3 e-könyv olvasót is. Ezen akció alkalmával egy egész napon át több mint 1000 e-könyvre vonatkozott az akció! Szórakoztató olvasmányok, magyar és nemzetközi sikerlistás olvasmányok, ismeretterjesztés vagy épp klasszikusok – minden témakörből választhattak kedvezményes árú e-könyveket!

Természetesen idén sem lesz ez másképp, és rengeteg könyvet vásárolhatnak meg a fekete péntek akció keretében. Érdemes lehet körülnézni a weboldalon már az akció napja előtt és tájékozódni a választékról. Kereshetnek akár szerző, népszerűség vagy éppen a legfrissebb könyvek között is, ha kijelölik a kiadás évét. A Librinél szeretik a könyveket, de nem csak belelapozni vagy olvasni, hanem ajánlani egyaránt. Ezzel is kedveskedve az olvasni szerető vásárlóiknak. Megosztják azokat az élményeiket, amelyekkel hozzásegítik a vásárlókat a könyvek kiválasztásához. 2016-ban a Libri Trend néven indított el egy közleménysorozatot, amelyben minden cikkben más témakört vizsgálnak meg. Például olyanokat, hogy mit szeretnek olvasni, hogyan alakulnak a sikerlisták, vagy éppen mik az új témák. Összehasonlítják a magyar könyveket a nemzetközi olvasmányokkal, és foglalkoznak azzal is, hogy mit olvassanak, ha igazán jót akarnak olvasni. Ezen az oldalon minden témát sorra vesznek, ami a könyvek világában érdekes, aktuális, izgalmas és persze szórakoztató lehet.

Tehát mielőtt a Black Friday akció napján elindulnak könyvet vásárolni, akár a saját kedvükre, akár valakinek, akit szívesen megajándékoznának, akár karácsonyra is, előtte mindenképpen látogassanak el a Libri weboldalára és nézzenek körül, milyen kedvükre való könyvvel szeretnének kedveskedni.

A könyv mindig egy szép ajándék. Sok mindent ki lehet fejezni vele, mert olvasni hasznos és jó dolog. Használják ki a fekete péntek akciót az ország egyik legnagyobb könyvesbolt hálózatában idén is. Jó olvasást kívánunk.

Notino Black Friday

Notino Black Friday

A Notinot 2014-ben alapították Csehországban, parfümök és kozmetikai cikkek online, internetes felületen keresztül történő értékesítésre. Jelen pillanatban már huszonkét ország területén megtalálható ez az áruházlánc, és folyamatosan bővülnek. Szintén huszonkettő üzletbe térhetnek be személyesen is, igaz, hogy ezek az üzletek összesen hét országra oszlanak szét, Európában. Magyarországon jelen pillanatban egy üzletbe térhetnek be személyesen is, itt tudják ingyenesen átvenni az interneten keresztül megrendelt termékeiket is, ez Budapesten az Allee bevásárlóközpont aljában található. Egy kellemes hangulatú és márkás termékekben bővelkedő, igényesen kialakított sarki üzlethelyiség. A Notino munkatársai figyelnek az aktuális trendekre, naprakészek a piac legjobb termékeiből és ajánlataiból. Bárhonnan könnyen hozzáférhető a weboldaluk és Non-Stop, vagyis 24 órás online nyitva tartassál várják a vásárlóikat a webáruházukban.

A Black Friday akciókat ma már mindenki ismeri, legalább egyszer hallottak róla, ha esetleg vásárolni még nem is vásároltak ennek az akciónak a keretében. Ez a nap 2019-ben november 29-ére esik. Ez az akció Amerikából érkezett, és a hálaadás utáni első pénteki napra esik mindig. Azt mondják, hogy bár nem hivatalosan, de ezzel a nappal nyitják meg Amerikában a karácsonyi bevásárlási dömpinget. Nagyon ritka az az üzlet, ahol kizárólag csak ezen az egy napon tartják meg a fekete péntek akciókat, szinte minden kereskedő meghosszabbítja egyes termékekre az akcióit az egész hétvégére, és vannak, akik korábban el is kezdik a leértékeléseket bizonyos termékeikre.

A Notino is készül az idei Black Friday akciókkal, a parfümökkel és a kozmetikumokkal, szépségápolási termékekkel egyaránt. Az elmúlt években előfordult, hogy akár 60 %-os leértékeléssel is megvásárolhattak a webáruházban egyes árucikkeket, és természetesen idén is hasonlóan remek ajánlatokkal, akciókkal és kuponkódokkal várja minden kedves régi és új vásárlóját a cég. Kedvezményes áron juthatnak hozzá a legnagyobb parfüm és kozmetikai márkákhoz, és szépségápolási termékeikhez. A Notino évről-évre nemcsak a „hivatalos” pénteki napon tartja meg a fekete péntek akciót, hanem már napokkal az akció indulása előtt is kedvezményes vásárlást kínál mindenkinek, és meg is hosszabbítja az akciót egész hétvégére, ezzel is kedveskedve a vásárlóiknak. Egyre elterjedtebb a Cyber-Monday elnevezésű akció is, amely a Black Friday akció hétfőig tartó meghosszabbítását foglalja magában. A Notino is beletartozik azokba az üzletekbe, amelyek részt vesznek ebben az akcióban is.

Érdemes már az akció elkezdése előtt ellátogatni a cég weboldalára, hiszen az aktuális ajánlatokról fontos információk birtokába juthatnak a szemfülesen böngészők. A tájékozódás mindig fontos egy nagy leértékelés alkalmával, hiszen sok pénzt megtakaríthatnak és kedvezményesen juthatnak hozzá a leendő karácsonyi ajándékokhoz is. Nem árthat már előre kinézni azt a terméket, amelyet ennek az akciónak a keretében meg szeretnének vásárolni. Esetlegesen készíthetnek egy listát azokról a személyekről, családtagokról, barátokról, akikről tudják, hogy szeretik a szépségápolási termékeket, és nem biztos, hogy csak hölgyekben kell gondolkodni, hiszen a Notino kiváló minőségű férfiaknak szánt termékekkel is egyaránt foglalkozik. Így mire elérkezik a Black Friday akció, addigra pontos képet kapnak arról, hogy kinek, milyen szépségápolással kapcsolatos ajándékot szeretnének venni, és ezek után a Black Friday akció keretében ezt egy-egy gyors kattintással meg is tehetik.

Természetesen ugyanúgy, mint minden webáruháznál vagy üzlethelyiségnél, érdemes nagyon korán felkelni ezen a napon, hiszen a legjobb termékeket lehetséges, hogy hamar elkapkodják, még akkor is, ha nem csak pár darab van belőle készleten. Vannak olyan termékek, amelyeket a leárazásokon kívül 25 %-os kuponkód segítségével vásárolhatnak meg a Black Friday akció napján. Számos márkás, eredeti parfümhöz vagy értékes kozmetikai cikkhez juthatnak hozzá a kedvezmények és a kuponok által.

A Notino weboldalán könnyen és egyszerűen tájékozódhatnak mindenről. Ha ellátogatnak november során – akár többször is – a Picodi.com oldalára, ott megtalálhatják a legjobb és legfrissebb ajánlatokat és kuponkódokat is, amelyeket a könnyebb elérhetőség érdekében gyűjtöttek össze. Azt is megtehetik, hogy feliratkoznak a Notino hírlevelére, amelynek következtében így elsőként értesülhetnek a kedvezményekről. Ezen kívül olyan akciókról is tájékoztatást és információkat kaphatnak, amelyek kizárólag azoknak szól, akik feliratkoztak már a hírlrvélre. A Picodi oldal hírlevelére is érdemes feliratkozni, hogy ne maradjanak le az exkluzív ajánlatokról sem. Továbbá sok értékes információhoz juthatnak még hozzá, ha követik a Notino webáruházat a Facebook-on, ahol a legújabb akciókat is mindig láthatják. A “Notino Black Friday” kifejezés beírásával pedig a Google keresőben gyorsan és kényelmesen megtalálhatják a legjobb parfümöket és szépségápolási termékeket.

A Notino webáruház nem csak a Black Friday napok alkalmával kínál különleges és fantasztikus kedvezményeket, hanem az év több időpontjában is, akár heti akciók keretében is. Érdemes tehát a fekete péntek akció időpontján kívül is felkeresni Magyarország legnagyobb online webes parfümériáját és minőségi, márkás férfi és női szépségápolási termékeket, kozmetikumokat keresgélni és vásárolni. Gyűjtögessék évközben a kuponkódokat, amelyeket a Black Friday akció keretein belül felhasználhatnak.

Amennyiben márkás, eredeti és jó minőségű parfümöt, kozmetikumot ajándékoznának karácsonyra szeretteiknek, akkor a Notino kifejezetten jó választás. Novemberben itt a Black Friday akció, gyűjtögessenek, tájékozódjanak és dobják fel a karácsonyt az illatok varázslatos világával, a Notino segítségével.

Legyen illatos Notino karácsonyuk!